Posts in category Közmunkaprogram

Közmunka: szigorítást akar a kormány

Képtalálat a következőre: „közmunka szigorítás”

A kormány a jelenlegi 16 évről 18 évre emelné fel a közmunkások alsó korhatárát, továbbá megszüntetné a foglalkoztatási szövetkezeteket – az erről szóló törvénytervezet a kormány honlapján jelent meg. READ MORE »


Az ország közel felében szinte nincs is más munkalehetőség, csak a közmunka

Az ország húsz megyéjéből kilencben szinte nincs is más munkalehetősége az ott élőknek, mint a közfoglalkoztatás. Ráadásul az elmúlt hónapokban a közfoglalkoztatottak száma közel kétszer gyorsabban nőtt, mint a más magyarországi munkahelyeken dolgozók száma. A közmunkásbér havi 52 ezer forint, ami még létminimum összegét sem éri el, ráadásul, aki valami miatt kikerül a programból, akkor egy évig sem munka, sem segély nem jár neki. Mindez akkora hatalmat ad a településvezetőknek, hogy nem is csoda, hogy kiépülhetett a Fidesz-féle feudalizmus, amely akár helyi szavazásokat is képes eldönteni. READ MORE »


A közfoglalkoztatás párhuzamos piaca

kozfoglkiall3.jpg

Szeptember 22-23-án rendezte meg a Belügyminisztérium a II. Országos Közfoglalkoztatási Kiállítást. READ MORE »


Fürjek, galambok, emuk húsából tartják el az ároksepregetőket

Karcsa önkormányzati gazdálkodás közmunkával, emuk tartása

A polgármester a fürjes ház előtt – Fotó: Magócsi Márton

Hiába lehet bármennyi közmunkást az árokseprésbe terelni, abból nem lesz pénz. A karcsai polgármester úgy döntött jövedelmező vállakozásokat indít a helyi közmunkásoknak, és abból finanszírozza a sepregetőket is. Hogy kerül a szobába ezer fürj, a varroda mellé galambdúc, a Bodrogközbe emu? READ MORE »


A közmunkaprogram kifulladt

A közmunkaprogram kifulladt

A versenyszféra javítja a foglalkoztatottsági adatokat.

READ MORE »


Közmunka diplomával? – Rosszabb, mint 2008-ban

Legalább annyit kellene aktív foglalkoztatáspolitikai eszközökre költeni, mint közmunkára – állítják civil szervezetek a jövő évi költségvetés elemzése alapján. A papíron jó elképzelésekből szerintük eddig semmi nem valósult meg, az állam pedig folyamatosan trükközik a statisztikákkal. READ MORE »


Újratermelni a nyomort – Fiatalkorúak a közfoglalkoztatásban

Vakaró készül az egyik család fűtésre is használ spárherdjén | Fotó: Magócsi Márton

Fotó: Magócsi Márton

Több ezer olyan fiatalkorú dolgozik közmunkásként, akik 16 évesen, sok esetben végzettség nélkül kikerülve az iskolából jobb híján beleragadnak a közfoglalkoztatás rendszerébe. A kormány programjai kevéssé hatékonyak, az ellenzék törvényjavaslatát pedig elkaszálták – írja a Magyar Narancs.

READ MORE »


Csak rosszabb lesz a szegényeknek?

Az Európai Unióban elfogadott közös mutató szerint a magyarországi szegények száma körülbelül 1,3 millióval kevesebb, mint a létminimum alatt élőké. A hazai szegények helyzetéről, a közmunkáról és a szociális szövetkezetekről kérdezte a Mediaworks központi szerkesztősége Ferge Zsuzsa szociológus akadémikust.

Kategória