Posts in category Közfoglalkoztatott

Lesújtó adatok a hazai cigányságról

Roma nők a felnőttoktatásban
Tízből mindössze négyen dolgoznak, és nyolcnak van legfeljebb általános iskolai végzettsége ○ Száz romából egy szerez diplomát

READ MORE »


Elképesztően alacsony az átlagjövedelem az ország legszegényebb településén

Képtalálat a következőre: „Csenyéte”

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Csenyéte az ország legszegényebb települése, a községben egy év alatt keresnek annyit az emberek, mint a Pest megyei Telkiben egy hónap alatt – írta az Észak-Magyarország szombaton. READ MORE »


Késik a közmunkások beiskolázása

Képtalálat a következőre: „közmunkások iskolapad”

Bár egy 30 milliárd forintos uniós program keretében már tavaly ősszel 50 ezer közmunkást akart iskolapadba ültetni a kormány, egy évvel az eredeti határidő után még mindig csupán 15 ezer közmunkást sikerült beiskolázni – tudta meg lapunk. A legújabb, sokadszorra módosított minisztériumi tervben az áll, hogy még idén 55 ezer főre duzzasztják a tanulói létszámot, és ebből 25 ezer főt télen oktatnak majd. READ MORE »


Megmutatták, milyen értékeket teremtenek a közmunkások

39 település mutatta be a náluk végzett közfoglalkoztatás eredményeit

39 település mutatta be a náluk végzett közfoglalkoztatás eredményeit

Helyi értékek startja címmel Hajdúböszörményben rendezték meg a megyei közfoglalkoztatási kiállítást pénteken. A rendezvényen 39 település mutatta be a náluk végzett közfoglalkoztatás eredményeit. Rácz Róbert megyei kormánymegbízott azt mondta a kiállítás megnyitóján, mostanra bebizonyosodott, hogy a közfoglalkoztatás az egyén és a közösség számára is értéket teremt. READ MORE »


Szakmunkásokat keresnek Vásárhelyen

Szakmunkásokat keresnek Vásárhelyen

Linda környezetvédelmi technikusként nem talál munkát. Három éve közmunkásként dolgozik Vásárhelyen. Fotó: Antal Sándor

Kőművesre, villanyszerelőre, asztalosra és festőre is szüksége lenne a vásárhelyi önkormányzatnak. A közmunkaprogramban 60 üres hely van, de ezt nem tudják feltölteni. READ MORE »


Így néz ki egy közmunka-kiállítás

Fontos, hogy azok, akik nem dolgozhatnak, nem alkalmazzák őket, valamilyen úton, módon visszakerüljenek a munkaerőpiacra. Hogy érezzék, szükség van rájuk, hogy értéket teremtenek, mert így visszanyerhetik önbecsülésüket is. A II. Komárom-Esztergom Megyei Közfoglalkoztatási Kiállításnak – talán – ez volt a fő mondanivalója. READ MORE »


Többeknek is juthatna elhelyezkedési támogatás

Képtalálat a következőre: „közmunkás fogva tartás”

Forrás: MTI

A program célja az, hogy minél többen találjanak állást az elsődleges munkaerőpiacon

A BM SZERINT NEM „TARTJÁK FOGSÁGBAN” A KÖZMUNKÁSOKAT AZ ÖNKORMÁNYZATOK READ MORE »


Jön a közmunkás megyék ideje?

Hiába a javuló statisztika, az ország egyre inkább kettészakad, sok olyan megye van ugyanis, ahol szinte más nincs is, csak közmunka.  READ MORE »


ÚJ PROGRAMOT INDÍTANAK A RÉGÓTA ÁLLÁSTALANOKNAK

Első körben négy megyében foglalkoztatnának 300 főtA közmunkaprogramba is nehezen bevonható személyeket támogatja a kormány egy júliusban induló új programmal – közölte a Magyar Idők kérdésére a Belügyminisztérium. Azoknak az állástalanoknak nyújtanak lehetőséget, akik tartósan, tehát több mint 12 hónapja szerepelnek az álláskeresői nyilvántartásban, azonban nem közvetítették ki őket álláshelyre, vagy a közvetítés rendszeresen sikertelen volt. Emellett azoknak is lehetőséget nyújt a program, akiknek a foglalkoztatása folyamatosan meghiúsult az egészségügyi alkalmassági vizsgálatokon, vagy a járási hivatal által is ismert szociális, mentális vagy egészségügyi problémával küzdenek. READ MORE »


Csökkent a munkanélküliség a közfoglalkoztatás hatására

Cvonline.hu

Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – A tavalyi évben átlagosan 4,21 milliónál is több volt a foglalkoztatottak száma, ami a 2014-es évhez képest 110 ezres növekedést jelent, noha fontos megjegyezni a 212 ezer közmunkást is, akiknek a száma a korábbi évhez képest 36 ezerrel nőtt.
READ MORE »

Kategória