Posts in category Képzés

Késésben a közmunkások képzése

Idén télen szinte egyetlen közfoglalkoztatott sem ülhetett iskolapadba
 Idén télen szinte egyetlen közfoglalkoztatott sem ülhetett iskolapadba
Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet

Bár egy új uniós program keretében a tervek szerint már tavaly ősszel be kellett volna iskolázni 50 ezer közfoglalkoztatottat, csak idén februárban kezdték meg a képzések elindítását, ráadásul azóta is mindössze 2170 főt sikerült iskolapadba ültetni – tudta meg a Magyar Nemzet. A súlyos késedelem miatt a korábbi évekkel ellentétben idén télen szinte senki nem járt iskolába a közfoglalkoztatottak közül, pedig az új képzési program éppen a leghátrányosabb helyzetűeket, a legfeljebb nyolc osztályt végzetteket célozza meg, akiknek esélyük sincs elhelyezkedni a munkaerőpiacon. READ MORE »


Elvennék a bátonyterenyei roma tanoda épületét

_HDA8124

Berki Judit | Fotó: Hajdú D. András

Irattár, közmunka-iroda vagy hajléktalanellátó lehet a bátonyterenyei tanodából, ahol harminc hátrányos helyzetű roma gyerek kompetenciafejlesztése zajlik. Az önkormányzat tulajdonában álló épületet most a legnagyobb Nógrád megyei roma szervezet használja, és az elmúlt években fel is újították, de a városvezetés elvenné tőlük az ingatlant. Ha így tesznek, nem nagyon lesz hova menniük – jelent meg az abcug.hu-n.  READ MORE »


Milliárdos közmunkaprogram indul Nyíregyházán

Bajok a nyíregyházi közfoglalkoztatási irodában?© fotó:Pusztai Sándor

Mintegy 1,4 milliárd forint értékű közfoglalkoztatási program indult Nyíregyházán, amelynek keretében 1148 ember kap munkát – közölte a szervező városüzemeltető és vagyonkezelő nonprofit kft. illetékese az MTI-vel. READ MORE »


Ma sem lenne sétagalopp egy oktatási szemléletváltás

Fotó: AFP / Kisbenedek Attila

Súlyos következményei lesznek mindannyiunkra nézve, ha a magyar iskolarendszer továbbra is tömegével bocsátja ki magából az alulképzett fiatalokat – állítja Scharle Ágota közgazdász. A szegénység növekedését csak egy méltányosabb, a hátrányos helyzetűekre is figyelő, integráló oktatás lenne képes megállítani. A közmunka csak látszatmegoldás, ami ráadásul drágább, mint egy jól működő segélyezési rendszer. READ MORE »


BOKIK küldöttgyűlés Miskolcon

bokik_kuldott_gyules_160331_ja_13.jpg

fotó: Juhász Ákos

Százezer betöltetlen álláshely van Borsodban évente. A kereskedelem, a vendéglátás, az építőipar és a fémipar is szakemberhiánnyal küzd a megyében. A problémát többek közt a közmunkások átképzésével próbálják orvosolni – hangzott el a megyei kereskedelmi és iparkamara küldöttgyűlésén. READ MORE »


Kategória