A Policy Agenda kiszámolta a létminimumot a KSH helyett

Tavaly havi 88 ezer forint volt az egy felnőttből álló háztartás átlagos létminimumértéke, míg a tipikusnak mondható két felnőttből és két gyerekből álló háztartásé havi 255 246 forint – derült ki a Policy Agenda a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) módszertana szerinti számításaiból, amelyet kedden, sajtótájékoztatón ismertettek.

A PA becslései szerint 2015-ben a számított értékeknél alacsonyabb jövedelemből élt a lakosság 41,5%-a.

Azon családok harmada között, ahol legalább egy fő dolgozik a nettó bevétel nem éri el a létminimum összegét.

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) elnöke elmondta: nagyon meglepődtek, amikor tavaly a KSH úgy döntött, hogy az idén nem publikálja a létminimum-adatokat, amelyek a szakszervezetek számára 25 éve fontos indikátorai voltak a társadalmi fejlődésnek. Ezért a MaSzSz úgy határozott, hogy maga készítteti el a számításokat, amihez a Friedrich Ebert Alapítvány is hozzájárult. Ezek az adatok képezik majd a 2017-es bértárgyalások alapját, mondta Kordás. A teljes létminimum-anyag ezen a linken érhető el.

Forrás: Index.hu


No Comments Yet

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kategória