BOKIK küldöttgyűlés Miskolcon

bokik_kuldott_gyules_160331_ja_13.jpg

fotó: Juhász Ákos

Százezer betöltetlen álláshely van Borsodban évente. A kereskedelem, a vendéglátás, az építőipar és a fémipar is szakemberhiánnyal küzd a megyében. A problémát többek közt a közmunkások átképzésével próbálják orvosolni – hangzott el a megyei kereskedelmi és iparkamara küldöttgyűlésén.

Villanyvezetékekhez, de darukhoz is gyártanak speciális kábeleket a FUX Zrt. miskolci üzemében. Évente tízezer tonna kábel készül itt. A drótgyártással foglalkozó cég elsősorban uniós piacra dolgozik és Németországba szállít kábeleket.  Drótipari kábelgyártó szakmunkásokból viszont kevés van. 10 szakmunkás állandóan hiányzik. Most közmunkásokból képeznének dolgozókat.

Fém és építőipari szakmunkásból, vendéglátósból és kereskedelmi szakemberből is kevés van a megyében. 10-15 ezer dolgozót keresnek folyamatosan. Csak Borsod-Abaúj-Zemplén Megyében százezer szakmunkásra lenne szükség. A 80 ezer álláskereső többsége ugyanis közmunkás. Csupán valamivel több, mint egy harmadának van valamilyen szakképzettsége.

“Ők azok akiket elsősorban meg kell célozni, ők azok akiket netán fel kell készíteni esetleg új kompetenciákkal ellátni, szakmai ismereteiket felfrissíteni annak érdekében, hogy a megye gazdaságának munkaerő igénye kielégíthető legyen.” – mondta Lórántné Orosz Edit, a B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztály főosztályvezetője.

A kereskedelmi és iparkamara adatai szerint a megyében regisztrált 34 ezer vállalkozás harmada működik folyamatosan. Ők azok, akik folyamatosan fejlesztenek. Beruházásaikhoz szakképzet dolgozókra lenne szükségük. A munkaerőhiányra a duális képzés lehet és a Kormányhivatallal való együttműködés lehet a megoldás.

“A Kormányhivatal munkaügyi területeivel együttműködve a közmunkások struktúráját áttekinteni és megnézni, hogy milyen szakmaszerkezettel, kik azok az emberek, akiket tulajdonképpen azonnal át lehet vinni a versenyszférába,ebbe az önkormányzati szekciónkra is kiemelten számítunk. ” – mondta Bihall Tamás, a BOKIK elnöke.

A munkaerő kínálat és kereslet a szakemberek hiánya egész Európában problémát jelent a gazdaságban – ez derül ki egy közelmúltban végzett felmérésből. A gazdaság szerkezetéhez hasonlóan a munkaerőpiac is folyamatosan változik. Magyarországon a régiók között is jelentős eltérés mutatkozik a képzett szakmunkások iránt.

Forrás: minap.hu


No Comments Yet

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kategória